2020 – Egy kicsit más szemmel

Posted by Alexandra on 2021-01-02 in ~ az élet meg minden ~, ~ i ♥ books ~ |

Ismét egy újabb évbe léptünk, ráadásul nem is akármilyen évet tudhatunk magunk mögött! Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki 2020 nagy részét legszívesebben kitörölné az emlékeiből. Én azonban mégis egészében, a főbb mozzanatokat -jót és rosszat is egyaránt – kiemelve igyekeztem visszaemlékezni az évre, íme!

Számomra az első pofont 2020 még a koronavírus magyarországi megjelenése előtt, január végén adta, amikor is hirtelen elvesztettem nagymamámat, aki nagyon közel állt hozzám. Alig ocsúdtam fel a veszteségből, robbant itthon is a vírus, és egyik napról a másikra jóform…
Olvasd tovább

Címkék: , , , ,

Menyaszörny születik(?)

Posted by Alexandra on 2020-11-18 in ~ az élet meg minden ~ |

Tavaly rövid időn belül volt szerencsém két esküvőn is vendégként részt venni, mindkét ünnepségen nagyon jól éreztem magam. Noha a blogon ezt nem igazán reklámoztam/említettem még, de Párommal lassan közelítünk az egy évtizedes együtt töltött idő felé. Mivel évek óta jegyben is járunk, így végül a sok lagzin való részvétel hatására eldöntöttük, hogy a 10. évfordulónkon, jövő év szeptemberében összeházasodunk!

Sok szempontból nem „sima” forgatókönyv szerint tervezünk. A polgári szertartás mellett szeretnénk templomit is, ráadásul az sem könnyíti meg a helyzetünke…
Olvasd tovább

Címkék: , ,

Úgy van, ahogy Sinatra is megénekelte

Posted by Alexandra on 2019-07-07 in ~ az élet meg minden ~ |

Ennek a bejegyzésnek a gondolata és vázlata már régóta érlelődött bennem, többször, kis részletekben neki is fogtam, de eddig valahogy sosem jutottam a végére. Eddig! :)

Tavaly szeptemberben az eddigi legkülönlegesebb utazásomra indultam: New Yorkba. Először Európán kívül, először menetrend szerinti repülő járattal (sétarepülésen kívül eddig nem igazán volt élményem a levegőben…).

Párommal kettesben utaztunk, a fontosabb teendőket, mint szállásfoglalás, repülőjegy vásárlás, vízum kérése még májusban elintéztük, és ezek után már csak a napokat számoltuk vissza, hog…
Olvasd tovább

Címkék: , , , ,

Mert a macskának is kilenc élete van…

Posted by Alexandra on 2019-06-24 in ~ az élet meg minden ~ |

A minap a szokásos céltalan internetes böngészés közben egy régóta nem frissített oldalra tévedtem. Pedig a cikkeket, bejegyzéseket olvasva az oldal szerkesztőjének annyi terve volt! Az élet azonban ilyen, az ember igyekszik tervezni, de kiszámíthatatlan a jövő.

Ez velem is így történt: az egyetemi tanulmányaim alatt egyre kevesebb szabadidőm lett, főleg ahogy megkaptam az első komolyabb gyakornoki munkámat. Majd jött a jogosítvány megszerzése, szakdolgozat írás-védés, államvizsga, és hopp, már az első munkahelyemen töltöttem a mindennapjaimat, mindeközben megtartva az eg…
Olvasd tovább

Címkék: ,

Ünnepre

Posted by Alexandra on 2014-12-24 in ~ az élet meg minden ~ |

„Ó a Karácsony!
Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding.”

/Libba Bray: Lázadó angyalok/

karácsony

Az egyik kedvenc, azonnal karácsonyi hangulatot ter…
Olvasd tovább

Címkék: ,

Az istenek itala

Posted by Alexandra on 2014-11-13 in ~ az élet meg minden ~ |

A hét elején kimaradt a szokásos tages bejegyzés, amit, bevallom, ötlet- és idő hiányában hagytam most ki (majd jön jövőhéten úgyis). Viszont…

A csoki tages bejegyzésemen felbuzdulva jobban utánanéztem a csokoládénak. Rákerestem az eredetére, a kakaóbab felhasználására, illetve a késztermék élettani hatásaira is. Ezt most egy bejegyzésben összeszedtem Nektek, elég sok mindent megtudtam sokunk kedvenc nassolnivalójáról. :)

 

Az bizonyára közismert, hogy a csokit, vagy szépen mondva a csokoládét, kakaóbabból készítik.

heart chocolate imagesA csoki fogyasztásának pontos eredete nem is…
Olvasd tovább

Születésnapra

Posted by Alexandra on 2014-11-01 in ~ az élet meg minden ~ |

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, egészen pontosan 2013. október 29-én született meg a blogon az első bejegyzésem, ez még csak egy amolyan köszöntő féle volt. Az első tartalmi mondanivalóval is rendelkező napra pontosan egy éve, november 1-jén került publikálásra.

 

Egy év… Az első év… A kisgyermekek életében is ez a legfontosabb, hisz ezalatt tanulják meg az élet alapvető dolgait: koordináltan mozogni, járni, kezd kialakulni a beszédük is.

Az eddig eltelt időszakban a blogom, és én is ilyesfajta fejlődésen mentünk keresztül. Nekem, a blogolás segítségével, …
Olvasd tovább

Címkék: ,

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.