2020 – Egy kicsit más szemmel

Posted by Alexandra on 2021-01-02 in ~ az élet meg minden ~, ~ i ♥ books ~ |

Ismét egy újabb évbe léptünk, ráadásul nem is akármilyen évet tudhatunk magunk mögött! Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki 2020 nagy részét legszívesebben kitörölné az emlékeiből. Én azonban mégis egészében, a főbb mozzanatokat -jót és rosszat is egyaránt – kiemelve igyekeztem visszaemlékezni az évre, íme!

Számomra az első pofont 2020 még a koronavírus magyarországi megjelenése előtt, január végén adta, amikor is hirtelen elvesztettem nagymamámat, aki nagyon közel állt hozzám. Alig ocsúdtam fel a veszteségből, robbant itthon is a vírus, és egyik napról a másikra jóformán a négy fal közé szorultam. Szerencsére a munkám teljes egészében megmaradt, a munkahelyem lehetővé tette, hogy szinte pillanatok alatt átálljunk az itthoni munkavégzésre. Tavasszal azonban némileg megnehezítette a dolgomat az online oktatás és szakdolgozat írás, hiszen még az utolsó mesterszakos félévemet végeztem. Mire ténylegesen fel tudtam lélegezni, hopp, már június is eltelt. A nyár talán mindenki számára ezt jelentette, hiszen enyhítettek a korlátozásokon, így szerencsére a barátokkal való találkozás, strandolás, mozizás, és még egy horvátországi nyaralás is belefért a korlátozásokkal felállított új helyzetbe. Szeptembertől azonban újra belecsöppentünk a komor valóságba, de szerencsére még egy önfeledt bulizás legkedvesebb barátnőm esküvőjén belefért. December elején azonban a vírus szűk családi körben minket is utolért, így az adventi és az ünnepi időszakot leginkább kettesben (pardon, hármasban, ha a cicát is beleszámolom :D) a négy fal között töltöttük.
Noha tavaly nehéz volt a pozitív dolgokat szem előtt tartani, de kiderült számomra, hogy vannak még önzetlen emberek, hogy néha olyanoktól kaphat az ember támogatást, akitől nem is várná, és akire számítana, azt nem is érdekli igazán.

Habár az első félévem mozgalmas volt, mivel sok időt töltöttem a négy fal között azért olvastam, és legfőképp(a stream szolgáltatóknak hála) sorozatoztam is szép számmal.

 

Könyvek tekintetében:

42 könyvet sikerült elolvasnom, melyből csupán 3 volt 2019-ben elkezdett. 1 könyv van, amelyet még 2020-ban vettem elő, de nem sikerült befejeznem, illetve 3 olyan, amelyet bár elkezdtem, de ilyen-olyan okok miatt félbehagytam. Ha érzek rájuk motivációt, majd adok nekik egy újabb esélyt.

A TOP 5 kedvencem/amelyek a leginkább hatással voltak rám/legkellemesebb csalódást nyújtották, – nem feltétlenül ilyen sorrendben – az alábbi könyvek lettek:
– Katherine Arden: A Medve és a Csalogány
– Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
– James Bowen: Bob szerint a világ
– Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
– Benina: Megsebzett szabadság

Sorozatok/filmek tekintetében:

Párommal az utóbbi években nagy sorozatnézők lettünk, idén sem volt ez másképp, sőt, volt, amit egyedül daráltam le. Összesen 20 különböző sorozat részeit láttam (mindegyikből legalább 2-t), ezek közül egynél döntöttem (döntöttünk) úgy, hogy nem igazán nyert meg magának. Kicsit részletesebben:

  • Korábban kezdett, 2020-ban befejezett sorozatok: 2
  • 2020-ban elkezdett és befejezett sorozatok: 3
  • 2020-ban elkezdett sorozatok, amelyekből van még mit csemegézni: 4
  • 2020-ban elkezdett sorozatok, amelyeknek az összes elérhető részét láttam (valószínűleg lesz folytatásuk): 4
  • 2020-ban elkezdett sorozatok, amelyek sajnos nem győztek meg: 1- Space Force
  • Korábban kezdett sorozatok, amelyek 2020-ban is szórakoztattak (valószínűleg lesz folytatásuk): 3
  • Second chance – visszatérés/újrakezdés korábbiakhoz: 3

Filmeket tekitve Párommal kitaláltuk, hogy megnézzük az Oscarral díjazottakat (is), visszafelé haladva az időben. Tavaly ezek közül 13-at sikerült megtekinteni, összesen pedig 61 film fért bele a szabadidőmbe. Ebből mindössze csak 3 volt, amelyeket moziban láthattam.

Könyves/filmes szempontból Ti hogyan éltétek meg a tavalyi évet?

Címkék: , , , ,

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.