Menyaszörny születik(?)

Tavaly rövid időn belül volt szerencsém két esküvőn is vendégként részt venni, mindkét ünnepségen nagyon jól éreztem magam. Noha a blogon ezt nem igazán reklámoztam/említettem még, de Párommal lassan közelítünk az egy évtizedes együtt töltött idő felé. Mivel évek óta jegyben is járunk, így végül a sok lagzin való részvétel hatására eldöntöttük, hogy a 10. évfordulónkon, jövő év szeptemberében összeházasodunk!

Sok szempontból nem “sima” forgatókönyv szerint tervezünk. A polgári szertartás mellett szeretnénk templomit is, ráadásul az sem könnyíti meg a helyzetünke…
Olvasd tovább