Cassandra Clare: Csontváros
Tegnapelőtt ugyan nem volt book tag, mivel elég elfoglalt voltam a hétvégén, de cserébe könyvajánlót (némi kritikával) hoztam.
Jó olvasást!
Manapság nem nagyon tudok olyan fiatal könyvmolyról, aki ne ismerné az írónő nevét, vagy nem hallott volna legsikeresebb sorozatának első részéről: a Csontvárosról.
Ez nem véletlen, hisz A végzet ereklyéi sorozat első (és minden egyes további) része nagy népszerűségnek és szeretetnek örvend. Hogy miért is?…
Fülszöveg:
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a 
Pandemonium nevű New York-i klubba,aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.
Eredeti cím: The Mortal Instruments series: City of Bones
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó, 2009.
(Megjegyzés: Bizonyára a fanoknak egyből feltűnt, hogy a képen A Végzet Ereklyéi helyett A Halál Ereklyéi szerepel. Az első kiadásban valóban így jelent meg.)
Véleményem:
Először, mielőtt a könyvről írnék, megjegyeznék pár dolgot a filmmel kapcsolatban. Igen, a filmmel.
Sokakkal (köztük fanokkal is) ellentétben, nekem tetszett az első könyvből készült filmadaptáció. Mondjuk lehetséges, hogy ez annak is köszönhető, hogy előbb találkoztam a filmmel, mint a könyvvel. Pedig már évek óta szemezgettem vele, de valahogy mindig találtam más olvasnivalót. Pedig a Csontváros az az olvasmány, melyet szinte nem lehet nem a szívünkbe zárni.
Na de térjünk vissza először még a filmre. Szerintem Jamie Campbell Bower igen is jó választás volt Jace szerepére. (Azt viszont hozzáteszem, az olvasás során már az ő képében jelent meg Jace.) Lily Collins sem volt rossz Clarynek, és szerintem a többi szereplővel sem volt különösebb baj. Az például kifejezetten tetszetős megoldás volt szerintem, hogy Magnus Bane-nek a tajvani Godfrey Gaot választották.
Amit viszont sérelmeztem a film kimenetelében, az az, hogy lelőtték a poént. Igaz, erre utólag jöttem rá, miután már a könyvet is elolvastam. A filmben szó esik arról, hogy direkt csapják be Claryt és Jace-t, míg a könyvekben majd csak kötetekkel később derül ki, hogy mi is az igazság.
No, de térjünk rá az olvasmányra. Bevallom, eléggé elhúzódott nálam a Csontváros olvasása. Ez persze nem a történet hibája volt, egész egyszerűen csak nyár vége – szeptember eleje volt; utazások, egyetemi beiratkozás, stb. jöttek közbe.
Maga a történet, és a világ amit Clare kialakított nagyon megfogott. A megszokott, „biztonságos” világunk igazából sokkal összetettebb annál, mint amit a mondének, vagyis az átlagos emberek látnak. Ez az Árnyvadászoknak köszönhető, azoknak az angyal gyermekeinek nevezett embereknek, akik fenttartják a rendet az Alvilágiak (mint például vérfarkasok, boszorkánymesterek, vámpírok, tündérek) között, és leszámolnak a démonokkal.
Mindig is szerettem az ilyen természetfeletti történeteket, így nem is volt kérdés, hogy a Csontvárost érdemes e elolvasnom.
A történet során égigkövethetjük, ahogyan egy 15 éves lány, nevezetesen Clary Fray, múltja miatt belecsöppen az Árnyvadászok világába, és az Olvasó vele együtt ismerheti meg a lány szüleinek történetét és az igazi világot, a felszín alatt rejtőző sötétséggel együtt.
Emellett a cselekmény sem marad unalmas. Több harcjelenetet is kapunk, legyenek benne démonnal, vámpírokkal küzdő Árnyvadászok vagy vérfarkasok.
Sok erős karakterekkel ismerkedhetünk meg. A főszereplőnk, Clary, maga is hirtelen
és fájdalmakkal tele csöppen bele ebbe a világba, ám mégsem hártál meg, avgy adja fel. Bár nem nőtt túlságosan a szívemhez, mert sokszor értetlen volt számomra a viselkedése, mégsem tudtam őt utálni ezért.
Jace is erős személyiséggel rendelkezik, bátor, határozott, bár kissé türelmetlen. és egosita. A mű végére egy érzékenyebb oldaláról is megismerhetjük, és bevallom, nekem a határozott, kötekedős Jace jobban a szívemhez nőtt, mint a gyámoltalan kisfiús énje. Egyébként a történetből az abszolút kedvenc karakterem ő lett.
Ott van rajtuk kívül még Isabelle, Alec, és Simon is (többek között). A Ligtwood-testvérek bátrak, nem félnek a harctól, ugyanakkor pimaszak és lenézőek a kívülállókkal szemben.
Simon ugyan nem az a harcos típus, viszont hűséges, kitartó és mindenre elszánt, főleg Clary kedvéért.
Ezen kívül megkedveltem a történet során még Magnust, a boszorkánymestert, aki a maga stílusával szimpatikus tud ám lenni, illetve Luke-t is.
Valentine, a főgonosz, akit mellesleg halottnak véltek viszont egyáltalán nem volt szimpatikus. Beképzelt, lenéző és nagyravágyó. Valahol megértem a céljait, hogy biztosítani akarja az Árnyvadászok jövőjét, de mégis ellenszenvessé teszi ezt a törekvését azzal, hogy kegyetlenül, átgázolva mindenkin, és a hatalom megszerzése érdekében akarja ezt tenni.
Ahogy a legtöbb ya könyvből, ebből sem hiányoznak az érzelmek és a romantika. Ami pedig színvonalasabbá teszi ezen a téren az olvasmányt az az, hogy érezzük a szereplők közti vibrálást, de mégsem csöpög a könyv a sok „így szeretlek – úgy szeretlek”-től. Ez kifejezetten pozitívum volt számomra.
Említésre méltó még az a sok jelenet is, amely mosolyt csalt az arcomra ( és úgy érzem, nem csak az enyémre). Ezek a jelenetek legtöbbször Jace és Simon „összeütközései” voltak, amelyek ugyan csak szócsatákban jelentek meg, de élveztem ezeket. (Kicsit sem néztek emiatt furán rám a buszon.:D)
A történetet fantasy rajongóknak mindenképpen kötelező olvasmányként ajánlom, hiszen az írónő egy külön világot teremtett, ahol a felszín alatt az árnyvadászok, félvér lények és démonok küzdenek nap mint nap egymással. Olyan is nyugodtan olvashatja, aki szereti az olyan olvasmányokata, amelyekben akad bőven akciójelenet.
Értékeljünk!
Könyv: 4/5 – (fanoktól kérem, hogy ne kövezzenek meg) bár ugyan még csak az első részt olvastam, és így is fogom folytatni valószínűleg, de valahogy az élményen rontott az, hogy sokáig húzódott el az olvasása, (ez persze, mégegyszer írom, nem feltétlenül a történet hibája).
Borító: 5/5 – hmm… :3
Kedvenc szereplők: Jace, Magnus
Kevésbé kedvelt szereplők: Hodges, Valentine
Kedvenc idézetek:
„– Szóval ha nincs egészen telihold, csak kicsit érzed farkasnak magad? – kérdezte Clary.
– Mondhatjuk.
– Hát akkor nyugodtan dugd ki a fejed a kocsi ablakán, és lógasd ki a nyelved ha úgy tartja kedved!”„– Valaminek a tiszteletére rendezted?
– A macskám születésnapja van.
– Ó! – Clary megint körülnézett. – És hol van a macskád ?
Magnus Bane komoly tekintettel egyenesedett ki. – Nem tudom. Megszökött.”„A fiú soha többé nem sírt, és sosem felejtette el, amit megtanult: szeretni egyet jelent a pusztítással, akit pedig szeretnek, az elpusztul.”