Bloggerek a Kötelező Olvasmányok Megváltoztatásáért – Hetedik állomás
Sziasztok!
Ez a rendhagyó bejegyzés egy cikk kapcsán jött létre, a „blogturné” ötletgazdája pedig Eszter volt, ő szervezte meg, hogy adjunk hangot a véleményünknek ilyen formában. 10 blogger fogott össze, hogy február elején minden nap egy-egy blogon kifejtsék véleményüket a kötelező olvasmányokról, azok megreformálásáról.
A blogok kapcsolódó bejegyzéseit ITT érhetitek el.
Megmozdulásunkban nem az említett könyvek irodalmi vagy kulturális értékét szeretnénk vitatni, csupán rá szeretnénk világítani, hogy vannak olyan kivételes ifjúsági könyvek, amik kötelezőek lehetnének a fiatalok számára, hiszen világrengető jelentéssel bírnak, és segíthetnek eligazodni az élet útvesztőjében.
Évtizedek óta már minden iskolás gyerek átéli ugyanazt: irodalom órára kötelező jelleggel el kell olvasnia bizonyos könyveket, történeteket. Ebben nincs semmi rossz, de ha éppenséggel egy többszáz éves műről van szó, aminek a nyelvezete vagy stílusa nehezen érhető, illetve ha a cselekmény nehezen emészhető, akadhatnak gondok…
Én és a kötelezők:
Nyugodtan elmondhatom magamról, hogy anno, amikor egy-egy könyvet el kellett az iskolában olvasni, én mentem a könyvtárba/könyvesbotba/nagymamámékhoz (kölcsönkérni) és amint a kezembe vettem, rögtön bele is kezdtem. Harmadik osztályban kezdtük Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájával, aminek ugyan eléggé bugyuta volt a története, de mivel akkori tanítóm szerint értékes mondanivalóval rendelkezett, ezt kellett olvasni. Aztán jött a Micimackó, amit, bevallom őszintén, tíz éves fejjel gyerekesnek tartottam. A sor folytatódott A Pál utcai fiúkkal és az Egri csillagokkal. Ezek még úgy ahogy tetszettek is, lehet, hogy ezzel kilógok a sorból, de az Egri csillagokat többször is olvastam. A János vitézt és a Toldit pedig együtt olvastuk órán, egyébként lehet nem jutottam volna egyedül a végére.
Aztán ahogy jobban telt az idő, egyre nehezebb volt magam rávenni, hogy olvassam a kötelezőket. Előtte sosem hagytam félbe egyetlen könyvet sem, és ezt a sort is az egyik ilyen könyv törte meg, nevezetesen a Szent Péter esernyője. Ugyanígy jártam a Légy jó mindhaláliggal, amit pedig színházi darabként nagyon élveztem.
Középiskolában aztán még többet kellett olvasni. Igaz, volt olyan olvasmány, amit az irodalomtanárom inkább nem erőltetett, hanem együtt feldolgoztuk a jobb érthetőség reményében és mert le voltunk maradva az anyaggal. A könnyítéstől függetlenül azonban némelyik történet elolvasása így is nagyobb erőfeszítésembe került. Az Antigoné és a Rómeó és Júlia esetében például többször is el kellett mondatokat olvasnom, mire felfogtam, mit akarnak jelenteni, mi a mondanivalójuk, a Márió és a varázsló, A köpönyeg és Az átváltozás pedig olyan szinten nem tudott lekötni, hogy nem bírtam belőlük egyszerre pár oldalnál többet olvasni, pedig ezek aztán nem túl hosszú olvasmányok. Az Édes Annával, az Ivan Iljics halálával és a Tartuffe-fel is lassan haladtam, szívesebb bújtam akkoriban valamelyik vámpíros vagy angyalos könyvet. Ami viszont a középiskolai kötelezők közül tetszett, az Az ember tragédiája volt, bár lehet ehhez köze van a belőle készült kisfilmnek, amit órán néztünk.
Ez persze csak saját példa, én még viszonylag így is sokat olvastam olyat, amit nem saját szórakozásomra tettem.
Kötelezők a jövőben:
Ugyan reál beállítottságú ember vagyok, de úgy gondolom, fontos hogy a fiatalok, már kisikolás korban megismerkedjenek az irodalommal és a könyvekkel. Véleményem szerint a kötelező olvasmányoknak ezen felül azt a célt is szolgálniuk kellene, hogy megszerettessék a diákokkal az olvasást, nem pedig elrettentsék őket tőle. Erre sajnos tudnék példát is mondani.
Fontos, hogy az iskolás évek folyamán mindenki megtanulja, hogy kik voltak az irodalmi nagyjaink, és a magyar irodalom legfontosabb műveivel is megismerkedjenek, de ezt, úgy gondolom, interaktívabb módon is meg lehet valósítani. Például közös olvasással, ott sem feltétlenül kell az egész művet, lehet egy-egy fontosabb jelenetet, fejezetet akár. Vagy akár a könyvből készült film megnézésével. Személy szerint jobban szeretek egy történetet olvasni, mint a belőle készült adaptációt megnézni, de például az Aranyember esetében szívesebben nézem a Vaskaput 2 percig a vásznon, mint hogy több tíz oldalon keresztül olvassak róla, hogyan is fest. Tudom, ez volt a kor irodalmi sajátossága, de azóta eltelt majdnem 150 év…
A kortárs, és a múlt századi irodalomban is szép számmal találunk olyan műveket, amelyek nagyon is fontos mondanivalót, értéket őriznek magukban, és amelyeket mindenkinek érdemes lenne elolvasnia. Ezek mellett persze a mostani kötelezők nyugodtan megmaradhatnának ajánlott irodalomnak, mert értékükből nem vesztettek, csupán az egyre változó nyelv és stílus miatt nehezebben emészhetők.
Összegyűjtöttem pár könyvet, amit én mindenképpen kötelezővé tennék, vagy legalábbis erősen ajánlanám a diákoknak. Bevallom, nagyon nehéz volt a lista szűkítése tízre, de nagy nehezen sikerült. A lista teljesen szubjektív.
Íme, körülbelül ilyen sorrendben.:
1. J. K. Rowling: Harry Potter – ha nem is az egész sorozatot, mert, valljuk be, az igencsak hosszadalmas lenne, de az első részt mindenképp odaadnám egy 8-9 éves gyerek kezébe. (Személyes példa: ez volt az első regény, amit olvastam. A Harry Potter sorozaton nőttem fel és úgy hiszem, ez szerettette meg velem igazán az olvasást.)
2. Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása
3. Eleanor H. Porter: Az élet játéka
4. Lois Lowry: Nyáron történt
5. Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül
6. Michael Ende: A Végtelen Történet
7. Szabó Magda: Abigél
8. Markus Zusak: A könyvtolvaj
9. Richard Paul Evans: Hol lehet Noel?
10. Marie-Aude Murail: Oh, boy
A Ti véleményetek is érdekel, nyugodtan leírhatjátok hozzászólásban! :)