A. M. Aranth: Dobszó a ködben (Holdárnyék 1.)

Posted by Alexandra on 2016-04-02 in ~ i ♥ books ~ |

Sziasztok!

Meg is érkeztem az év első könyves bejegyzésével.

A. M. Aranth első könyvét, a Cleadur – Dobszó a ködbent értékeltem. Hozzászólásban szívesen olvasnám a Ti véleményeteket is a könyvről, de a bloggal kapcsolatban is várom az észrevételeket, javaslatokat, kéréseket.

Jó olvasgatást! :)

Fülszöveg

borító

Amy Soleil élete nem egyszerű.

Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

Véleményem

Először is bevallom, hogy a könyv értékelése már régebben is esedékes lett volna, de mivel az olvasása is elhúzódott személyes okok miatt, így a véleményem megírása is váratott magára. De ami késik…

A történet a tanév első napján veszi kezdetét, ahol máris megismerkedhetünk a főbb szereplőkkel. Főhősnőnk, Amy és ikertestvére, Gary, hamar összebarátkoznak az osztályukba járó Will-lel, Jerryvel és Leával, akikkel egy közös szenvedély is összeköti őket: a zenélés, a zene szeretete. Így alapítják meg a Holdárnyék rockegyüttest, melynek köszönhetően később ismertek is lesznek. Eddig azt hiheti az olvasó, hogy egy egyszerű, gimis történettel találja szemben magát, ám A.M.Aranth fokozatosan adagolta, hogy valami itt nem egészen olyan, mint egy átlagos ember élete: fura öltözetű emberek az iskolánál, a szülők nem egészen úgy emlékeznek a dolgokra, mint ahogy főhőseink, ráadásul még az iskola macskája is mintha rosszban sántikálna…

school

Tetszett, hogy az író fokozatosan adagolta a feszültséget, és nem egyből derült ki minden. Ezzel nálam például azt érte el, hogy már csak azért is faltam az oldalakat, hogy megtudjam mi is áll ténylegesen a dolgok hátterében. :D Emiatt a lassú felvezetés miatt azonban néhol túl nyújtottnak éreztem a történetet, szerintem kevesebb is elég lett volna a reggelizős, készülődős jelenetekből.

A látszólag egyhangú cselekmény akkor vesz először nagyobb fordulatot, amikor Amy múltjából felbukkan egy ismeretlen ismerős, aki megerősíti a lányt abban, hogy nincs minden egészen rendben. A második, tényleg nagy csavart számomra az iskolai bál jelentette. Itt gyorsulnak fel az események, és ezután kapunk információt arról, hogy miért történt minden. Sajnáltam, hogy ez csak a kötet utolsó ötven oldalát ölelte fel. Mivel érdekesen oldotta meg az író a fantasy szálat, és mert sok kérdés maradt megválaszolatlanul (többek között az is, hogy hová tűnt Amy papucsa), biztos, hogy ha lesz rá lehetőségem, szívesen veszem a kezembe majd a folytatást.

A szereplők összességében kedvelhetőek, ám mégsem tudtam azonosulni velük. A párbeszédeiken néhol azt éreztem, mintha 10-12 évesek beszélgetnének egymással, viszont ha komoly dolgok kerültek szóba, azok megfogalmazása már kifejezetten tetszett.

40bffcef4b6d692cf280085c2bd06559

Főhősnőnk, Amy, egy vagány, szép kiscsaj, aki látszólag erős, határozott, kitartó és tele van szeretettel. És szereti a rockot. (Pacsit, Amy!) Ezekben nincs is semmi rossz, ám mégis meseszerűvé tette számomra az, hogy néha már-már túl tökéletesnek írta le őt az író. Tökéletes külső, tökéletes tehetség az éneklésben és a dobolásban, amik többször is hangsúlyt kaptak.

Amy mellett ikertestvére, Gary is jelentős szerepet kapott. Az ő karaktere valahogy hihetőbb volt számomra, és bár sokszor cukkolták egymást Amyvel, és a nővérükkel, Ashley-vel, mégis érezhető volt a közöttük lévő testvéri szeretet. (Ez volt az egyik olyan dolog, ami megfogott a könyvben.)

Az ikrek barátai, és egyben a Holdárnyék banda tagjai szintén szimpatikusak voltak, de remélem a további kötetekben azért jobban ki lesznek dolgozva. Ami azonban kifejezetten zavaró volt bennük számomra, az a rengeteg italfogyasztás, és itt gondolok Amyre és Garyre is. Értem én, hogy buli, meg minden, de ekkora mennyiség még egy felnőtt embert is levesz a lábáról, ráadásul nem csak egy-egy alkalomról volt szó. Illetve ami még szemet szúrt az, hogy Jerrynek volt jogosítványa. Tudom, nem itthon játszódik a történet, de nem hiszem, hogy lenne olyan hely a világban, ahol már tizenöt évesen autót vezethet az ember.

Említést érdemel még azonban az igazgató, Arnold Iras is. A szarkazmusa és a beszólásai megmosolyogtattak, és bár ezek miatt inkább negatív szereplőnek tűnhet, mégis őt kedveltem meg a legjobban. Egy példa, hogy miért is:

Paul, ne vihogj ott elöl, ugyanis neked meg annyi közöd van az irodalomhoz, mint egy zsák hörcsögtápnak a kvantumfizikához!

Rajtuk kívül még rengeteg szereplővel találkozhattunk a történet folyamán: az ikrek szüleivel, akik szintén nem keltettek nagy szimpátiát bennem; az osztályfőnök és a tesitanár is kifejezetten idegesítő volt számomra; Anna Iras egy előítéletes liba; viszont Cecily és Kimberly még esélyesek, hogy a későbbi kötetekben belopják magukat az olvasó szívébe.

Néhány furcsa szó is akadt azonban, amiket én kicseréltem volna inkább valami másra: ilyen a bizgetni és a mezítlábazni. Nos, én egyiket sem használom a hétköznapokban, de tényleg vannak ilyen szavaink?

A Dobszó a ködben azonban mégsem mondható átlagos ifjúsági fantasynak. Na, de miért is nem?

8819515e475b36be88ceaaf013f0c363

Rockzene! Sajnos, nem sok könyvet olvastam eddig, ahol a főszereplőnek ez a kedvenc műfaja, pláne nem, ahol még egy bandában is játszik az illető! Jó érzés volt olvasni a sok utalást, hogy egy zeneszámra, vagy előadóra. (Jó zenei ízlése van az írónak. :P)
Engem a köd köré felépített kis történet is megfogott, egyszerre hátborzongató és figyelemfelkeltő. Ez is csak a misztikumát fokozta a könyvnek.
A történelmi utalások, illetve az óangol szavak beleszövése. Szeretem az olyan történeteket, ahol különleges, régi világba nyerhetünk bepillantást.
Sok szép, általános igazságú idézetet is olvashattam a történet folyamán, dallamosan megfogalmazva.
Bevallom, először maga a cím keltette fel az érdeklődésem, hiszen már ez is olyan rejtélyesnek ígérkezett, majd ehhez jöttek még a fejezetek címei. Igen, így kell felcsigázni egy olvasót. :)
Először féltem, hogy valami vámpíros-vérfarkasos történetet kapunk, mert valljuk be, eléggé lerágott csont már ez a téma, de megkönnyebbülésemre egyáltalán nem esett szó ilyen lényekről. Sőt, még érdekes is az író választása a fantasy elemek tekintetében. Ezért is vagyok kíváncsi a folytatásra.

Összességében egy titokzatos, rockzenével és barátsággal teli ifjúsági fantasy, amit nyugodtan ajánlok mindenkinek, aki szereti a hasonló témájú könyveket. Egy ködös napra tökéletes olvasmány. :)

Értékeljünk!!!

Könyv: 4/5 – Érdekes alapötlet, nem mindennapi fantasy elemekkel, ugyanakkor picit lassabb felvezetéssel, mint ami tényleg szükséges.

Borító: 4,5/5 – Egy lány alakja a ködben – teljesen visszaadja a könyv hangulatát és menetét, bár én egy kicsivel több ködöt is el tudnék a lány elé képzelni.

Kedvenc szereplő(k): Arnold Iras, Thomas, a portás

Kevésbé kedvelt szereplő(k): Ferdinand Soleil, Anna Iras

Kedvenc idézetek:

„Ha fényt gyújtasz, hagyd, hadd égjen! Ne takard el, ne vedd el másoktól! És legfőképpen: vigyázz rá, mert könnyen kialszik! A lángnak égnie kell, hogy megóvhasd azokat, akiket szeretsz.”

” A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük, átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz. És minél többen világítunk másoknak, annál erősebb fényt adunk, annál jobb lesz nekik és nekünk is.”

„Senki se tudja rólunk, honnan jövünk, és hová megyünk. Úgy járunk ki-be a világban, mintha sűrű köd takarná el összes mozdulatunkat, lépésünket. És nekünk oda kell figyelnünk, hogy ez a köd szét ne oszoljon.”

„– Mia rosa Firenze gucci, pasta bolognese! – bókolt Gary gonoszul halandzsázva.
– Hányj térden állva kanalat! – viszonozta a kedvességét Lea.”

Képek forrása: Pinterest

A könyvért köszönet a Főnix Könyvműhelynek! :)

Címkék: , , , , , , ,

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.