Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok – avagy újabb novella kivesézve

Folyik az érettségire készülés, s újabb feladatot kaptam. Ezúttal Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok novellájának elemzése kellett, mivel erre is jó értékelést kaptam, hozom nektek.
Véleményeket, megjegyzéseket, észrevételeket továbbra s szívesen fogadok! :)

 

Sánta Ferenc egy híres magyar író volt, a 20. század jelentős írói közé tartozott. Művei 23 nyelven jelentek meg, és a Kicsik és nagyok című művének keletkezésekor a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa volt.

A Kicsik és nagyok című szerzemény műfaja novella. A novella egy rövid, prózában írt epikai műfaj. Általában kevés fő- és mellékszereplője van; gyakran egy fordulópontot mutat be a főhős/főhősök életéből. Cselekménye általában egy szálon fut, rövid idő alatt, kevés helyszínen játszódik. A novella szó eredeti jelentése újdonság, Boccacciótól ered.

A cím utal a műre, de még csak sejtet. A novella ugyanis arról szól, hogy a kisgyerekek hogyan látják a felnőttek natúr és sokszor kegyetlen világát, illetve milyennek látják őket; s ezt el is játsszák. A szövegben maga a cím nem jelenik meg, de utal a mű témájára, a címadást indokolja a cselemény. Ha nekem kellene címet adni a novellának, én azt választanám, hogy Gyermekszemmel.

A történet első sorai békét árasztanak, ugyanis megtudjuk, hogy egy nyolc év körüli kislány és egy szintén annyi idős kisfiú játszik egy udvaron. Itt már kiderül, hogy a gyerek játékáról fog szólni a mű.

A novella típusát tekintve életkép és példázat keveréke, hiszen mindennapi (abban a korban jellemző, s talán napjainkban sem idegen) életképet mutat be, más szemmel nézve, nem a tényleges szereplők szemszögéből. Ugyanakkor egy példázat is, bár nincs benne pozitívum, de negatív elrettentő példa. A szerző azt a tanulságot fogalmazza meg rejtetten a műben, hogy a gyerekeink tanulnak tőlünk, s ahogy mi viselkedünk embertársainkkal, ők azt tekintik természetesnek, példaértékűnek.

Az eseménysor inkább lassú folyású, a lényeg lassan bontakozik ki, in medias res, vagyis az előzményeket nem ismerjük; nem tudjuk meg, miért játszák ezt a gyerekek, még a nevüket sem említi az író, ezzel is arra utalva, hogy ez nem egyedi, hanem, sajnos, általános példa.
A kicsik játéka eltér a megszokottól, ugyanis a gyerekek általában idillien játszanak, ez idő alatti cselekményük nem a zord és rideg valóságot tükrözi vissza, mint itt a műben. Azt, hogy a gyerekek nem a valóságban csinálják ezeket is csak onnan tudhatjuk, hogy a mű bevezetésében említi az író, hogy játszanak az udvarban, illetve a játék eseményeit néha megszakítják egy-egy magyarázással:

„Egymást nézték pár pillanatig, aztán a fiú megszólalt, halkan, hogy alig lehetett hallani. – Most akard levenni a kabátomat… ”

A leírások nem részletesek, csak tömörek, nem adnak pontos táj- és korrajzot, a gyerekeknek is csupán néhány, szembetűnő külső tulajdonságát festi le; úgy mint a szemük színét vagy a hajukat.

Az idő nincs meghatározva, csak a helyszínt ismerhetjük meg: a történet egy hátsó udvarban játszódik. A cselekmény egésze maximum egy-két órát ölel át.

A narrátor, mint szereplő nem jelenik meg a műben. E/3-ban közvetíti az eseményeket. A műnek kevés szereplője van: egy kislány, egy kisfiú, és egy kuvasz kölyökkutya. Az író gondolatait egyik szereplő sem fogalmazza meg, nem azonosul velük, hanem a mű tanulságát és lényegét magával a cselekménnyel akarja kifejezni. Belső monológok, szabad beszédek nincsenek a történetben.

A szereplőkről részletes lélektani elemzést nem kapunk, néhány külső tulajdonságon kívül szinte semmi nem derül ki róluk, mivel a cselekménybeli viselkedésük csak színjátszás.

A mű eseményei egy szálon futnak, az időszerkezet egyenesvonalúan előrehaladó, vagyis lineáris, az idősíkok nem keverednek. Ellentétek, párhuzamok nem figyelhetőek meg a novellában, s nincs keretes szerkezete sem.  Fokozásos szerkesztésmód jellemzi, vagyis a cselekmény előrehaladtával egyre jobban nő a feszültség az olvasóban, illetve egyre jobban kíváncsi a végkifejletre.

Motívumként megfigyelhetőek a történetben a kislány szavai, ugyanis sokszor említi az „édes Istenem” kifejezést. Szerintem ezzel arra akar utalni az író, hogy a kislány (vagyis a való életben az anyuka) szenved, nem bírja a megpróbáltatásokat már sokáig.

A mű stílusa realista, a valóságot próbálja lefesteni gyermekszemmel. Hangneme eleinte mesélő, majd naturalistává, közönségessé, komorrá vált át, ahogy a rideg események következnek.

Sánta Ferenc ezzel a művével örök értékűt alkotott, hiszen ez egyfajta társadalaombírálat is, s szerzeményével felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek felnéznek a felnőttekre, róluk vesznek példát, így helyesen kell viselkedni és cselekdeni, főleg a kicsik jelenlétében, ha azt akarjuk hogy normális világnézetük legyen.

A történet mondanivalója számomra az, hogy megfelelő példát kell mutatnunk a gyermekeinknek. Amit teszünk, az nem csak ránk van hatással, hanem rájuk is, és kihatnak a jövőre nézve. Fontos, hogy megfelelő, nem negatív példát állítsunk nekik, hogy egészséges értékrendjük legyen, és boldogan éljenek.

Címkék: kicsik és nagyok, novella elemzés, Sánta Ferenc