Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Sziasztok!
Először is szeretnék elnézést kérni, amiért rég jelentkeztem frissel, de a vizsgákra készülés több időbe telik, mint gondoltam.. no de nem panaszkodni szeretnék, hanem most végre egy könyves véleménnyel érkeztem, ezúttal Rebecca Donovan Csak lélegezz! trilógiájának első kötetéről írtam, az Elakadó lélegzetről.
Jó olvasást! Véleményt, észrevételt, javaslatot, kívánságot mint mindig, szívesen fogadok hozzászólásban! :)
Fülszöveg:
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol 
a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről.
Eredeti cím: Reason to Breathe
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013.
Véleményem:
A könyvvel a molyon ismerkedtem meg, ugyanis akkoriban az egyik legolvasottabb volt a molyok körében. A fülszöveg alapján az én figyelmemet is felkeltette a mű, de olvasni csak nyáron volt szerencsém, miután egy nyíregyházi molytalálkozós-ajándékozás keretében megkaptam. :)
Örülök neki, hogy olvashattam a könyvet, mert ugyan nem egy kellemes és vidám dolgot tár az olvasó elé, de az írónő mégis olyat alkotott, amit úgy gondolom, kortól és nemtől függetlenül minden embernek olvasnia kellene…
Mint azt a fülszöveg is sejteti, főhősnőnk, Emma szenved. Nem csak lelkileg, hanem testileg is. Zúzódások borítják a testét, a kegyetlenség a napjainak mindennapos részévé váltak. A nagybátyja és nagynénje neveli, és a nő a lányon vezeti le minden feszültségét, szó szerint, és még a legapróbb dolgokért is őt okolja. Emma ennek ellenére a külvilág felé a tökéletesség látszatát próbálja mutatni. Ezt, legjobb barátnője, Sara kivételével, el is tudja játszani, egészen addig, míg a képbe nem kerül Evan, akinek rögtön megakad a szeme a lányon. Emma terveiben nem szerepel a szerelem, de Evannek nehezen tud ellenállni, és az így létrejött kötődéssel együtt azonban kiderülhet a lány titka is…
A könyv hangulata végig olyan volt, mintha hullámvasúton ültem volna. Egyszer szorongva, félve és könnyes szemmel, máskor fülig érő vigyorral olvastam.
Az írónő nem vitte túlzásba az Emma – Carol (a nagynéni) jeleneteket, pont annyit mutatott ezekből a pillanatokból, amennyi nem volt még túl sok. Azonban így is sokszor hajítottam volna el, vagy tettem félre könnyes szemmel a könyvet… Nem egy könnyű olvasmány az biztos, a családon belüli erőszak mindig is egy komoly társadalmi probléma volt, és borzasztó erről hallani szinte nap mint nap, ráadásul még olvasni, ahol jó fantázia mellett még a kép is megjelenhet a szemünk előtt…
Ezek mellett persze vicces és romantikus jelenetekben sincs hiány. 
Emma és Evan barátságának, majd szerelmének kialakulása lépésről lépésre történik, a lány fokozatosan engedi magához egyre közelebb és közelebb a fiút. Tetszik Evan udvariassága, kitartása, érdeklődése a lány iránt, tiszteletben tartja a másik érzéseit, ugyanakkor ha kell tűzbe tenné érte a kezét. Róla nem tudok rosszat írni, ő lett az egyik kedvenc szereplőm a történet során. :D
Emma karaktere is szimpatikus volt, bár egyszerűen nem értettem vele egyet, hogy nem kért segítséget. Értettem az indokait, hogy másnak nem akar rosszat, de ebben az esetben az a bizonyos határ már át volt lépve… Ezen felül persze értékelendő a lány kitartása, küzdelme, hogy főiskolára mehessen. A zárkózottsága érthető volt, a szépen kidolgozott szerelmi szál, ahogy a lány rátalál a boldogságra, engem is azzal töltött el. :)
Sara karaktere sem felszínes, hiába az iskola legszebb, legmenőbb lánya. Barátnőjéért mindent megtesz, bár azt sajnáltam, hogy Emma akarata ellenére sem szólt senkinek…
A nagybácsi számomra negatív figura volt, hiszen a dolgok tudatában sem tett semmit, bár valószínűleg az ő okai is hasonlóak lehettek, mint Emmának…
Úgy gondolom, Carolról is szót kell ejtenem, bár nem szívesen… Nem tudom, hogy lehet valaki egyszerűen ennyire szívtelen és kegyetlen. Hogy gyűlhet össze valakiben ennyi agresszivitás? Ahányszor csak ez a nő szerepelt, legszívesebben odamentem volna hozzá és jól felpofoztam volna. Rosszul érint, ha valakivel igazságtalanul bánnak, főleg ha testileg is, ilyenkor félig dühösen, félig sírva olvastam a könyvet…
A végkifejlethez tökéletesen illik a cím, hiszen elakadt a lélegzetem. Percekig az olvasottak hatása alatt voltam, az utolsó oldalakat többször is elolvastam (függővég átka). Ez már tényleg az embertelenség, gonoszság netovábbja volt. Persze, ha jól értelmeztem, a remény ott lebegett a sorok között, s mivel ez a trilógia első része, úgy gondolom kedves szereplőink élnek meg még szebb napokat.
Összességében egy megrázó, ugyanakkor felemelő könyv, nagyon komoly tartalommal. Több fontos mondanivalója is van: egyrészt hogy az erőszak nem megoldás, inkább csak újabb problémaforrás, másrészt figyeljünk oda társainkra, mert lehet hogy bár nem mernek segítséget kérni, de hatalmas bajban vannak, ami akár az életükbe is kerülhet. Illetve még megfogalmazta az írónő tanulságként azt a mondást is, mely szerint mindig van remény, és ezért sosem szabad feladnunk a céljaink elérése érdekében.
Értékeljünk!!!
Borító: 5/5 – szerintem utal a történetre.. avagy mi történik a családban bezárt ajtók mögött…
Könyv: 5/5 – nehogy azt higgyétek azért mert szadista vagyok, és örülök mások szenvedésének, pont hogy ellenkezőleg… A könyv azért 5 pontos, mert elég komoly problémáról szól, amivel úgy gondolom mindenkinek tisztában kéne lennie, hogy a lehető legjobban vissza legyen szorítva a világban, illetve hogy felismerjük, ha baj van, másrészt a szerelmi szál, a barátsági kötődések szépen, rétegelten kidolgozottak, ezekért megérte olvasni.
Kedvenc szereplő: Evan
Legutáltabb szereplő: Carol – az a tipikus lapáttal, szájba…
Kedvenc idézetek:
Rengeteg szép gondolatot tartalmazott a könyv.
„Jobb-e a lehető legtöbbet kifacsarni egy pillanatból, tudva, hogy bármikor elillanhat? Jobb-e az élmény, mint az elkerülhetetlen következmény?”
„Életem billegő mérlegén volt szerelem és volt veszteség, olyan sok veszteség, amennyiről sose hittem volna, hogy elviselhetem. Ám a szerelemre nem számítottam, és majdnem el is szalasztottam, mert túlságosan rémült és bizonytalan voltam, hogy adjak neki egy esélyt.”
„A szerelem segített, hogy ne csak átvészeljem, de éljem az életet. Próbára tette elszántságomat, bebizonyította, hogy erősebb vagyok, mint hittem. Vigasztalása meggyógyította sebeimet, balzsamként hűsítette forradásaimat. Önérzetet adott, hogy meghaladhassam önmagamat.”
„Valami csodálatosra lennél képes, ha engednéd magadnak, hogy fölfedezd. A gyógyulásban talán nem segít, de segíthet a feldolgozásban. Úgy természetes, hogy hiányozzon…”
Örülök, hogy ennyire tetszett :))
:))