Születésnapra

Posted by Alexandra on 2014-11-01 in ~ az élet meg minden ~ |

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, egészen pontosan 2013. október 29-én született meg a blogon az első bejegyzésem, ez még csak egy amolyan köszöntő féle volt. Az első tartalmi mondanivalóval is rendelkező napra pontosan egy éve, november 1-jén került publikálásra.

 

Egy év… Az első év… A kisgyermekek életében is ez a legfontosabb, hisz ezalatt tanulják meg az élet alapvető dolgait: koordináltan mozogni, járni, kezd kialakulni a beszédük is.

Az eddig eltelt időszakban a blogom, és én is ilyesfajta fejlődésen mentünk keresztül. Nekem, a blogolás segítségével, fejlődött az íráskészségem, jobban ki tudom fejteni a véleményem, és igyekszem minden olvasmánynak megragadni a lényegét.
Az oldal az indulás óta a harmadik (és közel sem bizots, hogy utolsó) sablont kapta, nem is olyan régen. Írhatnék most statisztikai adatokat, hogy mennyi volt az oldalmegtekintések száma, vagy egyes bejegyzésekre hányszor kattintottak az ide látogatók, de most nem ez a lényeg (ez majd jön január 1-jén :P). Igaz, egy bloggernek, mint ahogy nekem is, fontos, hogy legyen látogató az oldalán, de én a jelenlegi számmal is meg vagyok elégedve, látogató nélkül is ugyanígy írnék, hisz szerintem nincs értelme az írásnak, ha nem leljük benne kedvünket (az pedig csak még jobb, ha valakit érdekel is, amit csinálunk).
A feliratkozóim száma sem szökött az egekbe, de ez egyáltalán nem zavar. Tudom, hogy vannak népszerűbb, és jobb oldalak, de aki ide feliratkozott tudom azért tette, mert érdekli és értékeli amit össze-vissza zagyválok itt, és nekik ezúton is köszönöm ezt! :)

 

A jövőről… A kedvem az írás és gondolataim megosztása iránt egyáltalán nem csappant, sőt! Sajnos csak az idővel állok hadilábon, de igyekszem, hogy minél több bejegyzést tudjak publikálni. A jövőbeli terveim is ezek, hiszen az utóbbi időben főleg hetente jelentkeztem, és akkor is book taggel.

 

Köszönöm az eddigi segítségeket, támogatásokat, bíztató szavakat! :)

További szép estét mindenkinek!

 

 

Címkék: ,

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.