Egy kis összegzés

Posted by Alexandra on 2014-01-01 in ~ az élet meg minden ~ |

Igazából ezt a bejegyzést még tavaly év végére terveztem megírni, de közbe jött ez-az, így inkább egy évnyitó-évbúcsúzó írás lett belőle.

Az összegzést az oldal múlt évi statisztikai adataival kezdeném. (Igazából az a múlt év bő 2 hónapot takar, mivel október végén indult a blog.)

Szóval:
– Eddig összesen 139-szer tekintettétek meg az oldalt,
– ebből legtöbbször egy nap 16 volt, méghozzá november 6-án.
– Legtöbb megtekintése a kezdőlapnak volt (összesen 57), ezt követi a Silenceről készült vélemény (19 megtekintéssel).
– Címkék közül a legkeresettebb a „Folt Cipriano” volt (2 alkalommal).
– A legtöbb látogató a moly.hu-ról és a google-n keresztül érkezett (19-19), illetve a facebookon keresztül 14-en találtak ide.
– 2 olvasóm iratkozott fel a blogra, s ezt innen is köszönöm nekik! (:
– Bejegyzéseket tekintve mindeössze 9 született, 3 hozzászólással (az enyémeken kívül).

Idén a bloggal kapcsolatban kitűztem magam elé néhány célt, melyek között szerepel az 1000 megtekintés elérése, 100 bejegyzés megírása (legalább a felét könyves véleményként szeretném megírni, persze ez attól is függ, mennyi időm lesz olvasásra), és nem utolsó sorban tervben van 2 új rovat indítása a könyvkritika mellett.

Persze ezen kívül egyéb fogadalmakat is tettem, amiket remélem idén sikerül véghez vinnem, s ugyanezeket kívánom nektek is, kedves Olvasóim: vágyaitok teljesüljenek és legyetek sikeresek és boldogok az új évben! (:

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.