Az elnök, aki vámpírvadász volt…
Sziasztok!
Ma ismét egy könyvkritikával jelentkezem, méghozzá olyannal, amiből filmadaptáció is készült. A kivesézett könyv pedig Seth Grahame Smith: Abraham Lincoln, a vámpírvadász című műve.
Jó olvasást, észrevételt, véleményt pedig szívesen fogadok kommentben! :)
Fülszöveg:
Egy nemzet gyerekkorának tétova éveiben látja meg a napvilágot spártai körülmények között, messze a civilizált városoktól, az indián határvidéken Abe, egy telepes fia, aki már gyermekkorában sok legendát hall az átutazóktól, és korán megtanul vigyázni magára, hiszen tudja, hogy nagyapját olyan indiánok ölték meg, akik kiásták a fehér ember ellen a csatabárdot. Így hangzik legalábbis a kézenfekvő magyarázat, amit Abe készséggel el is hisz, míg egy éjszakán tanúja nem lesz egy vendégük rejtélyes és hátborzongató színeváltozásának.
A kiskamasz eddig is több rokonát veszítette el; a végvidéken gyakori a baleset és betegség idején messziről kell hívni az orvost. Szeretett édesanyja halálának körülményei azonban elgondolkodtatóak, és Abe rövidesen megtudja apjától az igazságot a lényekről, amelyek a korai amerikai köztársaság mindennapjaira hatalmas befolyással vannak, s maholnap élet és halál urai lesznek az egész kontinensen.
A favágáson izmosodó, elméjét a civilizáció határára csak ritkán eljutó könyvekből lelkesen csiszoló fiatalember tizenhét évesen ejti el első vérszívóját, de csak évekkel később, egy különös szövetségkötésnek köszönhetően kezd „hivatásszerűen” vadászni a vámpírokra. Ügyvédként, népszerű politikusként, családapaként egyaránt végzetes hivatásával viaskodik, míg végül az Egyesült Államok elnökeként azt a feladatot rója ki rá a sors, hogy az élőhalottak térnyerését minden áron – akár polgárháború kirobbantása árán is – visszaszorítsa…
Kiadta:Könyvmolyképző Kiadó
Véleményem:
A könyv alapötlete maga nagyon tetszett. Abraham 
Lincoln, amerikai elnök, mint vámpírvadász? Kíváncsi voltam, mit tud az író kihozni a témából. Bár a fülszövegből kiderül nagyjából a történet vezetése, mégis nagyon érdekelt, hogy miként is magyarázza Seth Grahame-Smith a történelem alakulását a vámpírokkal kapcsolatban.
A témával elfogult vagyok, ugyanis anno, 4 évvel ezelőtt a Twilight nagy hatással volt rám (szigorúan csak a könyv!), és azután sorban bújtam a vámpíros, vérfarkasos könyveket. Mivel több kötet is csalódást okozott, már egy ideje félve kezdek bele hasonló művekbe, viszont ez a könyv nagyon felcsigázott. Ráadásul amikor megjelent a film, és sokan dicsérték, még jobban érdekelt, és a könyvtárnak hála hozzá is jutottam a regényhez.
Nos, bevallom, a könyv olvasása kicsit nehézkesen indult be, mivel az elején inkább csak adatokkal és a Lincoln család életrajzával látott el minket a szerző, ami, bevallom, nem nagyon kötött le. Nem igazán érdekfeszítő, hogyan költöztek ide meg oda.. Az olvasás előremenetelét hátráltatta nálam ugyanakkor az is, hogy az első fejezetben maga az író jelenik meg, és tulajdonképpen itt elmagyarázza, hogy azért írta meg a könyvet, mert Henry megkérte rá, hogy alkosson egy regényt Lincoln naplóiból. Ez a rész szerintem kihagyható lett volna…
Amikor viszont ténylegesen beindult a cselekmény, onnantól kezdve nagyon lekötött a könyv. Érdekes és számomra újfajta megközelítése volt a történelem menetének az, hogy a vámpírokkal kapcsolatba hozott minden fontosabb, akkoriban játszódó eseményt. Így például az Észak-Dél ellentétet, a déliek rabszolgapártiságát, sőt még magát a polgárháborút is mind a vámpírok szerepére vezette vissza. Izgalmas volt, és örültem, hogy végre valami újszerűt olvashattam, nem sablontörténetet.
Izgalom. Apropó, ez volt a cselekményszál egyik fő mozgatórugója, ugyanis akciójelenetből nem volt hiány. A harcjelenetek könnyen elképzelhetőek voltak, s ezek alatt ugyan Lincoln több tucat vámpírt vadászott le, de együtt izgultam vele, amikor a sötétben lapult a baltájával a háta mögött várva újabb áldozatára….
Az akció mellett persze kellő mennyiségben szerepeltek az érzelmek is, úgy gondolom, az író jól átadta Lincoln érzéseit az olvasónak, a szomorúságtól a dühön és bosszúvágyon át egészen a szerelemig.
A mű nyelvezete egyszerű és könnyen érthető volt, hiába az 1800-as években játszódik, a szereplők párbeszédeik során nem kacifántos metaforákkal és egyéb költői képekkel teletűzdelt mondatokban beszéltek, hanem világosan érthetően fogalmaztak.
A szereplők többségében szimpatikusak voltak. Abraham pozitív karakter volt, kellően motivált, kitartó, céltudatos, ügyeskezű, egyszóval egy erős személyiség. Henry Sturges egy rejtélyes, ugyanakkor szintén céltudatos személyiséggel rendelkezett, szimpatikus volt ő is. Ráadásul a végsőkig, és talán még azután is kitartott Lincoln elnök mellett.
Merem ajánlani annak, aki szereti a történelmi témájú könyveket, vagy aki csak egy kicsit is rokonszenvez a vámpír-témájú történetekkel. Összességében szerintem izgalmas volt, és újszerű megközelítése a témának. A filmet is megnéztem utána, ami persze fel sem érhet a könyvhöz, de hát ez már csak így szokott lenni…
No, és most jön csak igaz
án a kritika! A könyv után nagy lelkesedéssel kezdtem el nézni a
filmet.. Eddig is tudtam, hogy a könyv mindig jobb mint a filmadaptációja, de ebben az esetben újra bebizonyosodott…
Először is ITT egy trailer, aki esetleg nem látta volna még, vagy nem tudná miről van szó.
A mozivásznon ugyan nem lehet olyan jól átadni a könyv világát, de legalább ha megpróbálnának minél hűebbek lenni ahhoz… A film és a könyv között néhol óriási szakadék tátong, egyes jelenetek vagy nincsenek benne a filmben, vagy éppenséggel megtoldották azt.
A vásznon megjelenített Abraham nem volt annyira ambiciózus, mint a könyvben, mert csak a bosszúvágy hajtotta. Nem is magától tanulta meg ott a balta forgatását illetve az alapvető vámpírokkal kapcsolatos ismereteit, hanem Henrytől. Már a történet eleje is eltér a kétféle feldolgozásban. Míg a könyvben Nyugalom van az anyja haláláig, addig a film már egy verekedéssel nyit. Jó értem én, ez a média, minél több izgalom és izgalom az embereknek. Na, de térjünk vissza a szereplőkre. Henry nekem a filmben kevésbé volt
szimpatikus, hiszen itt egy önző, saját érdeket figyelembe vevő alakként tűnt fel, s míg a könyvben például ő kérte meg Abe-et, hogy segítsen vadászni neki, addig itt ez szinte fordítva volt.
Amit még negatívumként vettem észre, az a több helyen lévő logikátlanság, illetve az abszurdum. A legszembetűnőbb az volt, amikor közölte Henry Abe-bel, hogy vámpír nem ölhet meg egy másik vámpírt, viszont verekedni és kárt tenni egymásban tudnak. Abszurdum volt az a jelenet, amikor Abe a baltával kettévágta a fát, úgy tűnt, mintha szétrobbant volna. Oké, hogy előtte már többször is próbálta hasítani, de könyörgöm, baltával nem tudunk robbantani! :D Ugyancsak unrealisztikus volt az a jelenet, amikor Abe végre édesanyja gyilkosával küzdött meg. Lóháton ugráltak, és amikor lekerültek a földre, az állatok még véletlenül sem taposták össze őket. A vonatos jelenet a finálé előtt újabb izgalmakat adott, bár ott is jó néhány fizikai pontatlanság fedezhető fel.
A kimaradt történeti szálakat sajnáltam, de mégsem bírtak olyan jele
ntőséggel, hogy ez rontson a történet menetén. Új elemekkel próbálták pótolni ezeket. Például Abe kiskori barátja, akiről a könyvben említést sem tesznek, a főgonosz szereplő, ami minden mozifilm nélkülözhetetlen „kelléke”, az áruló barát, vagy a megoldás a polgárháború megnyerésére. Megjegyzem, ez utóbbi pozitívumként írható fel a forgatókönyv mellett, hiszen tényleg logikus és érdekes megoldás volt, főleg az, ahogyan eljuttatták a frontokon harcoló katonákhoz. A film lezárása is meglepően jól volt megoldva. Sokat mondó, de mégis csak sejtet. És a végén megszólalt a Linkin Park Powerless című száma. Még egy plusz pont.
Összességében az egyszer-kétszer nézhető kategóriába sorolnám a filmet, mivel nem volt rossz, még a kisebb logikai- és fizikai bakik ellenére sem, de a könyv után csalódás volt a számomra, szóval, Kedves Könyvmolyok, ha mindenképp meg szeretnétek nézni a filmet, én azt ajánlom, a könyv kézbevétele előtt tegyétek ezt!