Adventi blogturné – Egy kötelező karácsonyi könyv

Posted by Alexandra on 2013-12-15 in ~ i ♥ books ~ |

Sziasztok! Az Adventi blogturné 14. állomásához érkeztünk. Továbbra is folytatódik a ráhangolódás erre a gyönyörű ünnepre. Én Richard Paul Evans: Hol lehet Noel című könyvét szeretném megismertetni a turné keretein belül veletek.

 

Fülszöveg:

covers_110163

„Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket. Rájöttem arra, hogy az én történetem is pontosan ilyen, hiszen örökre megváltoztatta véleményemet a karácsonyról.”
A karácsonyi ünnepek rendszerint örömet hoznak az emberek életébe, Mark Smarttal azonban egészen más volt a helyzet. Az élet egyik csapást mérte rá a másik után: elveszítette az ösztöndíját, és ezért kimaradt a főiskoláról; szeretett édesanyja életét vesztette egy autóbaleset során; a barátnője elhagyta; most pedig, egy havas, késői November éjjelen, lerobban az autója. Egy kávézóba toppanva kér segítséget, hogy vontatót hívhasson. Odabenn egészen váratlan meglepetés várja egy gyönyörű, szokatlan nevű fiatal lány személyében, aki a kedvességével örökre megváltoztatja az életét.
Macy Wood kevés emléket őriz vérszerinti szüleiről, örökbe fogadott életének képeit pedig legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Egy „Noel” feliratú karácsonyfadísz jelenti az egyetlen nyomot kishúgához, akire már alig emlékszik. Ez a nyom indítja el Markkal együtt azon az úton, amelynek végén sikerül visszaszerezniük Macy múltját és a családját, amelytől régesrég megfosztották.

 

Először 2011 nyarán vettem kezembe a könyvet. Mivel arany pöttyös, tudtam hogy több mondanivalója van, mint amennyire a címéből lehet következtetni. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, már az első fejezet első mondata megfogott. („Amikor kisfiú voltam, anyám azt mondta nekem, hogy minden ember okkal tűnik fel az életünkben.”) Éreztem, hogy ez a könyv (is) nyomot fog hagyni bennem, csak akkor nem tudtam még, milyet..

A könyv egy egyetemista korú fiú, Mark szemszögéből játszódik, akiről megtudjuk, hogy rövid időn belül egyik rossz dolog érte a másik után: költségcsökkentés miatt elvesztette egyetemi ösztöndíját, azzal együtt az állását és kollégiumi szobáját is. Édesanyja halála után nem sokkal barátnője is kidobta. Ekkor úgy dönt, véget vet az életének, de még az sem sikerül neki, mivel autója lerobban. Ekkor belép egy kávézóba, és megismerkedik Macyvel, főhősnőnkkel, akinek hatására változás következik be Mark életében…

A könyv, mint a címében is benne van, Noel kereséséről szól, aki Macy testvére. A lányokat még kiskorukban választották el egymástól, s kettejük között a kapcsolat megszakadt. Noel keresése közben megismerkedhetünk Macy „nevelőanyjával”, Joette-tel és Mark apjával is. A szeretet szinte mindenféle megnyilvánulásával találkozhatunk a mű során: szerelemmel (igen, annyit elárulok hogy Mark és Macy között nem csak baráti a viszony), anya-lánya szeretetével, testvéri szerettettel, és a „szeretlek, de nem mutatom ki, sőt inkább az ellenkezőjét éreztetem” érzéssel is. 

A karakterek szerintem nagyon jól kidolgozottak, egyikük sem tökéletes, vannak hibáik, ezért nagyon emberinek tűnnek. Nincs tipikus jó-rossz karakter, mindenki viselkedésére, bizonyos személyiségjegyeire van magyarázat. Előbb-utóbb megtudhatjuk, mit és miért tesznek, így nem lehet őket elítélni. 

KaracsonyMark viselkedéseit, tetteit érthetjük meg a legjobban, hiszen az ő szemszögéből olvashatjuk a művet, vele lehet a legkönnyebben azonosulni.
Joette szerintem a tipikus „anya-típusú” ember: félti Macyt, ugyanakkor bíztatja, hogy fedezze fel az ismeretlent.
Engem legjobban mégis Macy személyisége fogott meg. Árad belőle a boldogság, a jókedv és a szeretet, pedig sokat szenvedett. Tudja értékelni azt amije van, nem nagyravágyó, és hatalmas szíve van, szóval abszolút belopta magát a szívembe.

A cselekmény is szépen ki van dolgozva, egymás után jönnek az események. Egy percig sem untam a könyvet, és lényegtelen, átkötő résszel sem találkoztam benne.
Nagyon sok megható, szívfacsaró jelenet van benne, így érzékeny ember lévén, többször is elsírtam magam a könyv olvasása közben. Szóval, aki hasonlóan hozzám, képes sírni egy könyvön, készítsen be maga mellé egy százas papírzsepit!

És akkor miért ajánlom mégis, hogy Karácsonykor legalább mindenki olvassa el? Mert ez a könyv rávilágít arra, hogy mi is valójában az igazi feltétel nélküli szeretet, és hogy amink van, az nem magától értetődő, hanem inkább ajándék. Illetve van még egy fontos tanulsága: minden ember okkal lép be az életünkbe, még ha csak röid ideig is játszik benne szerepet.
Azt pedig, hogy végül mi lesz Noel és Macy kapcsolatának, illetve a többi szereplőnek a sorsa megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet! (:

Értékeljünk!!!
Borító: 5/5 – Végül is a kérdésre a válasz ott rejtőzik, de ez csak akkor érthető igazán, ha elolvassuk a könyvet.
Könyv: 5/5 – Egyszerűen egy nagyon szép, mesébe illő történet, kötelező karácsonyi olvasmánnyá tenném mindenki számára. 

Kedvenc szereplők: Macy, Mark, Joette
Kevésbé kedvelt szereplők: Nincs ilyen.

Azt hiszem, e mű olvasása során értettem meg igazán, mi is valójában a Karácsony lényege. Azt eddig is tudtam, hogy ilyenkor nem csak vallási okok miatt ünneplünk, mert ez a család és a szeretet ünnepe is.  Azonban mindaddig nekem természetesnek tűnt, hogy anyával, apával és a testvéreimmel Szenteste feldíszítünk egy fenyőfát, bejglit, mézeskalácsot rágcsálunk és ajándékot adunk egymásnak. Rájöttem, hogy sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Ahelyett, hogy magától értetődőnek venném, inkább örülnöm kellene neki, és értékelnem mindazt, amim van. Azóta így is teszek, és az ajándékok minősége és mennyisége helyett jobban számít már,hogy az egyik legszebb ünnepünket a szereteimmel együtt tölthetem.

00000821

Kedvenc idézetek a műből:
„Rájöttem, hogy a családunk egy festővászon, melyre legszebb reményeinket festjük-tökéletlenül és hanyagul, hiszen mind amatőrök vagyunk az életben. De ha nem összpontosítunk túlzottan a hibáinkra, csodálatos kép tárul a szemünk elé. És megtanuljuk, hogy nem a kép szépsége érdemli ki a hálánkat-hanem az, hogy egyáltalán festhetünk.”

„…Egyszer azt olvastam, hogy a szerelem olyan, mint a rózsa: a virágszirmokat csodáljuk, de a tüskés szár tartja magasban és életben. szerintem a házasság is ilyen. Ahogyan az apám mondta, azok a legértékesebb dolgok az életünkben, amelyekért megküzdünk. És végül, ha jól végezzük a dolgunk, a szárat többre fogjuk értékelni, mint a virágot.”

„… túl sok heggel büszkélkedhetem ahhoz, hogy mások sebein gúnyolódjam.”

„Legyél kedves mindenkihez – sosem tudhatod, miféle keresztet kell viselniük, és milyen édesen cseng fülükben egy kedves szó.”

5277a181a59405277a181a5940

A blogturné állomásai az alábbi oldalakon találhatóak:

1. állomás: @Kate_Sheila: Mit ajánlanál a fa alá? Vihar szeli ketté
2. állomás: @Bonny: Mit ajánlanál a fa alá? Henrik Ibsen: Nora (Babaház)
3. állomás: @Szivecskedo: Mit ajánlanál a fa alá? Daniel Keyes: Az ötödik Sally
4. állomás: @Moncsycsy: Mit ajánlanál a fa alá? Alex Flinn: Szörnyszívű.
5. állomás: @Happyhippie: Mit ajánlanál a fa alá? Leiner Laura: SZJG
6. állomás: @rita_66: Mit ajánlanál a fa alá? Cecalia Ahern: Ajándék
7. állomás: Elmeséljük – Különleges könyvet, egy különleges ünnepre!
8. állomás: Gyerekkori könyveim, karácsonyra
9. állomás: A Karácsony története, karácsonyi ajánlók, miegymás:
10. állomás:  Karácsonyi ajándékötletek
11. állomás: Kedvenc karácsonyi regényem, filmem
12. állomás: Advent
13. állomás: @Nalina: Mit ajánlanál a fa alá, és egy szomorú karácsony története: Az időutazó felesége
14. állomás: Szantii olvas: Adventi blogturné – Egy kötelező karácsonyi könyv
15. állomás: @PatyiMoly: Mit ajánlanál a fa alá? Marie Lu: Champion.
16. állomás: @WildWorld Mit ajánlanál a fa alá? Charles Dickens: Karácsonyi ének
www.tvn.hu_d31176129e191c1fac2b1a3d69fa8831_www.kepfeltoltes.hu_
17. állomás: Karácsonyi bloginterjú Fábián Jankával
18. állomás:  Karácsonyi filmajánlók
19. állomás: A karácsony története (film)
20. állomás: @Lily_Rochester Mit ajánlanál a fa alá? Sheila Burnford: Hihetetlen történet, avagy a szeretet és a ragaszkodás regénye

 

Végezetül, de nem utolsó sorban mindenkinek békés, boldog karácsonyt és boldog új évetkívánok! (:

Címkék: , , , , , , ,

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2013-2024 Bookish Notes All rights reserved.