10 x 10 (3. kör)

Posted by Alexandra on 2019-12-25 in ~ i ♥ books ~ |

Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

Ismét a nagy évtized összegző sorozat újabb témájának bejegyzésével érkeztem, ami nem más, mint…

Top 10 kedvenc sorozat 2010 – 2019:

Rengeteg könyvsorozatba fogtam már bele, szinte lehetetlen kikerülni őket. Jó néhányat végig is olvastam, mások folyamatban vannak, míg megint másoknál az első rész után azt mondtam, köszönöm szépen, ebből többet nem kérek.

A lista rendhagyó lesz, történt ugyanis, hogy nagyon sok olyan sorozatba is belefogtam, amelynek ugyan még csak az első részén vagyok túl, de van benne potenciál, hogy megfog benne valami, vagy kedvenc legyen belőle. Így hoznám a fenti időszakból a 7 kedvenc sorozatomat és 3 olyat, amelyekből az első rész mély benyomást tett rám.

7. Stephenie Meyer: Alkonyat saga

Olvasva: 2010
Kötetek: Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás

Az olvasmányaim között biztosan találnék ennél sokkalta jobb, értékadó sorozatokat, ám mégis úgy gondoltam, a Twilightnak itt a helye. Ezzel a sorozattal kaptam rá a paranormális – urban fantasy vonalra, első vörös pöttyös olvasmányaim és könyveim voltak, sőt, még egy barátságot is köszönhettem a sorozat iránti rajongásomnak. Mai fejjel már bőven látom a hibáit, de 14-15 évesen teljesen levett a lábamról mitológiájával (imádtam a farkasos történeteket) és hangulatával.

6. Kylie Scott: Stage dive

Olvasva: 2017 (folyamatban)
Kötetek: Lick – Taktus, Play – Futam, Lead – Szóló, Deep – Tónus

Bevallom a negyedik kötet olvasásáig még nem jutottam, de így is sikerült a sorozatnak belopnia magát a szívembe. Nem történt bennük semmi extra, igazából egy átlagos new adult sorozatról beszélünk, ám mégis meg tudott fogni rockos hangulata, a szereplők, és a közöttük lévő kémia.

5. Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek trilógia

Olvasva: 2016
Kötetek: Az angyal, A herceg, A hercegnő

Fura viszonyom lett Cassandra Clare-rel. A Csontvárosból készült film kifejezetten tetszett, ezután korábbi tiltakozásaim ellenére kedvet kaptam a könyvhöz is, amely nem hozta sajnos a hozzá fűzött reményeket. Újabb esélyt adtam az írónőnek Az angyallal, ami néhány fejezet után már közel került hozzám. No nem a főszereplő leányzó döntésképtelensége és ide-oda billegése miatt, hanem mert elvarázsolt a 19. századi Anglia, steampunk beütéssel fűszerezve, az árnyvadász világ pedig ezeken keresztül szippantott végül magába. Nagyon sok kedvelhető szereplő volt (Will és Jam között én sem tudtam egyszerűen dönteni, bár hamar kiderült, hogy melyik oldalra húzok jobban), élveztem a szócsatákat, a poénokat, beszólásokat, a könyves utalásokat. Külön felkeltette az érdeklődésemet, hogy a Két város regénye inspirálta a sorozatot, így ennek köszönhetem a Dickens iránti érdeklődésemet is. No és ne feledkezzünk meg a gyönyörű borítókról sem!

4. Nalini Singh: Angyali vadász

Olvasva: 2014 – 2016 (folyamatban)
Kötetek (magyarul megjelentek): Angyalvér, Angyalcsók, Angyaltánc, Angyalkard, Angyalárny, Angyalháború

Sajnos még itt sem jutottam az itthon megjelent részek végére, de Odaát rajongó lévén azt hiszem nem is szorul sok magyarázatra, miért is került közel hozzám ez a sorozat. Végre erős, határozott, olykor kegyetlen és nagy hatalommal szereplőket kapunk, az egyik legbelevalóbb női főszereplővel. Izgalmas, tele akcióval és fülledt romantikával, még számomra is befogadható szinten. Sajnálom, hogy itthon ilyen hányaveti sors jutott a sorozatnak, bízom azért benne, hogy egyszer valaki még felkarolja. A magyar olvasók is megérdemlik a folytatást.

3. On Sai: Calderon

Olvasva: 2017
Kötetek: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik; Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Nem ez volt az első olvasmányom az írónőtől, de nem bántam meg, hogy a lovagos könyv után adtam neki még egy esélyt. Imádtam minden egyes mondatát! Karakteres szereplők, finom politikai, szerelmi játszmák szócsatákkal, akciókkal tűzdelve, mindez lézerfegyverekkel és űrhajókkal tűzdelve. Utóbbiból bár néha elvesztettem a fonalat a szerkezetek magyarázata során, ez semmit nem von le az értékéből. Űrbéli Trónok harca kevesebb vérrel és több humorral.

2. Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei

Olvasva: 2015 – folyamatban
Kötetek (kiegészítő kötetekkel): Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok, Beretva és tőr (kieg), Ármány és kézfogó, Bitó és borostyán (kieg), Nász és téboly, Szer’usz világ

Olvasmányaimat tekintve jelenleg is éppen az 1901-es esztendő év elején, Budapesten kalandozok a morc báróval, Milivel, Emmával, Márikával és a többiekkel. Nagyon korhű ábrázolások jellemzik, látszik a sok munka mögötte, számomra nagyon jól értékelteti a korabeli hangulatot. Kedvelhető, éles eszű főszereplőkkel tűzdelt, az események sosem laposodnak el, hiszen mindig van valami megoldásra váró rejtély. Olykor hőseink keverednek bajba vagy kalandokba. Nem tipikus romantikus könyv (sőt, nem is mondanám annak), de az író okot ad arra is, hogy drukkoljunk a szereplők egymás közötti kapcsolatáért (vagy éppen ne). Itt is hatalmas plusz pont a borítók kivitelezése.

1. Susan Ee: Angelfall trilógia

Olvasva: 2016 – 2017
Kötetek: Angelfall – Angyalok bukása, World After – Túlélők világa, End of Days – A vég napjai

Az első kötetet alig tudtam letenni, két napot sem vett igénybe, úgy, hogy emlékszem valamilyen zh-ra készültem. Rögtön megfogott a posztapokaliptikus világ, az angyal-démon harc (bennem élő Odaát fan, ugye…), a karakterek. Rendben volt a történet íve, nem éreztem logikátlanságot. Noha nem élnék benne szívesen, ilyennek el tudnék képzelni egy világ végi állapotot, ahol bizony egy talpalatnyi helyért is meg kell küzdeni. Néhol véres és kegyetlen történéseket tárt elénk az írónő (sajnálom, hogy akkor még nem létezett a zafír pöttyös kategória), néhol azonban hagyott egy kis teret az érzelmeknek is (Penryn és Rafi kapcsolata). A maga műfajában a legjobb, amit eddig olvastam.

A 3 olyan sorozat, amelyeknek az első részén vagyok csak túl, de így is kedvenc esélyesek:

3. Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya sorozat

Első rész olvasva: 2019
Kötetek: A csábítás kilenc szabálya, A hódítás tíz szabálya, Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Humoros történelmi romantikus kötet, nem idealizált főszereplőkkel, akik között izzott a levegő. Történelmi jellege ugyan csak a ruhaviseletben és társadalmi szokásokban nyilvánul meg, ám mégis kellemes olvasmány volt, mely hajnali órákban is ébren tudott tartani.

2. Katie McGarry: Feszülő húr sorozat

Első rész olvasva: 2016
Kötetek: Pushing the Limits – Feszülő húr, Breaking the Rules – Szabályszegők, Dare you to – Aki mer, az nyer, Crash into you – Szívkarambol, Take me on – Kísérj el

Alapvetően középiskolában játszódik még a történet, a problémák is a tini lélek dolgaiból erednek, ám mégis többet adott ezek megoldásánál. Igaz szerelmeket, barátságokat, életre szóló kötelékeket mutat be a felnőtté válás mellett, különböző helyzetű tinédzserek szemén keresztül, és olykor nem fél használni drámai eszközöket sem.

1. Gaura Ágnes: Borbíró Borbála sorozat

Első rész olvasva: 2018
Kötetek: Vámpírok múzsája, Átkozott balszerencse, Lidércnyomás, Lángmarta örökség, Attila koporsója

“Magyar nyakba magyar szemfog!” Magyar írónő tollából született igazi magyaros vámpíros, mitológiával tűzdelt felnőtt urban fantasy, melyből nem hiányzik a pálinka, a politikai helyzet kifigurázása és a humor sem.

A következő témával Timi ismételten megelőzött, így legközelebb egy csokor idézettel érkezem. :)

Timi bejegyzései a témában:

A cikksorozat előző tartalmai:

  • Top 10 kedvenc könyvem (10 x 10 1.)
  • Top 10 legutáltabb (legnagyobb csalódást keltő) könyv (10 x 10 2.)

Címkék: , ,

Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! :)

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Copyright © 2013-2020 Bookish Notes All rights reserved.